• image
  • image
  • image
  • image

Festek, mert festeni jó. mert örömet okoz. hogy örömet okozzak. mert festenem kell. ha elfogynak a szavak.

FESTENI JÓ

Főtt tojás és petúnia - amiktől féltem

Általános iskola alsó tagozatában mindig félbevágott főtt tojást, felső tagozatában pedig petúniát kellett rajzolni, illetve festeni rajzórákon.

Image

A szorongást, ami ezektől a feladatoktól elfogott, máig nem felejtem. Nem volt ötletem, hogyan kellene akár csak elkezdeni egy-egy rajzot. Ráadásul, a tanári segítséggel elkészült alkotásokkal soha nem is voltam elégedett. Ennyiben is maradt a kapcsolatom a művészetekkel, és nem kerültünk egymáshoz közelebb még nagyon sokáig.

De a vágy megmaradt

Mert irigykedve néztem az osztálytársaimat, akiknek vízből kiugró delfin, vagy szökkenő szarvas került ki a kezük alól.

"Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle." Salvador Dalí

Mi lehet a titok?

Nagy művészek alkotásainak nézegetése közben szerettem volna megfejteni, mitől süt a nap a kép egyik részén, és mitől van árnyék a másikon. Mi a titok?

Amikor közelről néztem egy festményt, láttam a „szerkezetét”, az ecsetvonásokat egymás alatt-fölött, de nem tudtam felfogni, ha mindezt messziről nézem, mitől lesz belőle KÉP?

Keressük a megfejtést!

"Ha hallasz belül egy hangot, ami azt súgja: "nem tudsz festeni!", akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul." Vincent Van Gogh

Hogy utánajárjak a titoknak, festészeti témájú oktató könyveket, videókat kezdtem tanulmányozni.

Képzőművészeti tanulmányaimat rajzolással kezdtem, a Corvin Rajziskola kurzusaira jártam, ahol a grafit- és széntechnikával ismerkedtem meg. Később a színek és a színkeverés is érdekelni kezdett, így a festészet felé fordult a figyelmem. Mestereim voltak Szepes Liliána rajztanár, B. Molnár Annamária festőművész, Takács Judit festőművész, Gasztonyi Kálmán festőművész. Akril- illetve olajtechnikával egyaránt foglalkoztam, de végül az olajfestészet vált az igazi „kedvencemmé”, ma már szinte csak olajképeket festek.
A klasszikus festészeti alapok elsajátítása után érdeklődésem az impresszionizmus, a kubizmus és az absztrakt nonfiguratív festészet felé fordult.


Festek,
mert örömet okoz.

Kiállítások, megjelenések, elismerések

2010
Az "Aranyceruza - Rajzok és gondolatok a természetről" című könyvben két rajzom jelent meg: "Nyári öröm" és "Szelídség".
2016. január
Cseh Tamás Emléknap és Kiállítás Kőbányán, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban, 2 festménnyel és 1 szénrajzzal.
2017. szeptember
Önálló kiállítás a SZIM VOKE Művelődési Házban.
2018. május
A MagNet Közösségi Házban a Valdor Art Rajziskola csoportos kiállításán 2 festménnyel.
2022. június
Gyáli Pünkösdi tárlaton (3 festménnyel) a közönségszavazás győztese.
2024. május
Gyáli Pünkösdi tárlaton (3 festménnyel) a közönségszavazás győztese.
2024. augusztus
„Az élet lüktetése” c. festmény 1. helyezést ért el a San Francisco-i székhelyű "Gallery 4%" által kiírt absztrakt művészeti pályázaton.
2024. szeptember
A „Kaleidoszkóp város❞ c. festmény elismerő oklevélben részesült a Los Angeles-i Teravarna Galéria "8. Color" Művészeti Pályázatán.
2024. december
A XXXIII. Gyáli Téli Tárlaton „Az első villamos" c. festménnyel.
2025. június
Gyáli Pünkösdi tárlaton (3 festménnyel) a közönségszavazás győztese.
2025. október
Palettavarázs – Ecsetpróbák címmel önálló kiállítás a Gyáli Arany János Közösségi Házban.
2026. január
A „Harlekin és szerelmese” c. festmény elismerő oklevélben részesült az Infinito Modern Art Galéria által kiírt pályázaton.
2026. március
"Közös Nézőpont" című, közös kiállítás Pekó Zsolttal, a SZIM VOKE Művelődési Házban
Image